Nem tudod milyen mikor már elfogy a könnyem, vagy ha van is, visszatartom. Nem is kell visszatartani, nem jön. Nem pazarolja magát olyasmire amit úgysem tud megoldani. Van amihez kevés a NaCl vizes oldata. Nagyon kevés…

Ül a szörny a melleden és rángatja a szegycsontodat. Hangtalan. Tépi-tépkedi, próbálgatja, meddig tudja feszíteni anélkül hogy kiszakítsa a hekyéről. Ráncigálja. Az arcát nem látod. Eltakarja valami .. évszázados homály, vagy talán a szakálla, a haja … el se tudod dönteni, nem látod és kész, mert sose láttad. Az indiánok se látták kolumbusz hajóját. A civilizáció olyan nagy volt, hogy nem fért bele a barbár agyukba. Abba a primitívbe. Te is éppilyen kevés vagy.

Fulladozol…

Értetlenül nézel a kis rémre, azaz néznél; de nem látod hova… kétségbeesetten keresed a tekintetét, hogy beletolhasd a sajátodat, hogy az agysejtjeibe égjen a fájdalmad látványa. A szavakban már rég nem bízol. Nincs közös nyelvetek. De talán ha látná zöldeslilán gyűrődő arcvonásaidat… lehet leesne neki hogy túl nehéz. Nem bírod már el.

nem lehet leírni

nem lehet felfogni

nem lehet értelmezni

nem lehet feldolgozni

nem lehet elfeledtetni

Mondja el nekem valaki, miért születünk, ha olyan kevés idő jut ...

 Feltűnt már másnak is rajtam kívül, hogy a barátok mindig intelligensebbek mint mi? Szóval a legjobb barátomnak szerintem több esze van, mint nekem. Ha az én dolgaimról van szó legalábbis biztosan. A magam részéről kitérés nélkül csapódok bele minden lelki betonfalba ami csak létezik a környezetemben (ha fogyóban vannak, gyorsan építek újakat ...) , festői pozícióban felkenődök rájuk, hogy aztán lassan aláfolyhassak ismét. 

Nagyon kellemes elfoglaltság, nem ajánlom senkinek.

Egyetlen szerencsém hogy állandó romeltakarítóm ott áll lesben a forgalmasabb csomópontoknál (vannak kedvenc helyeim, ahová többször is felcsavarodom) , és szóseprűvel-szívlapáttal mindig összekotorja a maradványaimat. Általában egész gyorsan megy neki. 

Ügyes helyszínelő  :) 

És rutinos.

 Na az is egy remek érzés, mikor beszélsz a falnak. Meg mikor hülyét csinálsz magadból. Meg mikor tömören elutasítódsz.

De a legjobb, mikor mindezt egyszerre.

Na az egyenesen POMPÁS. Főleg ha már nyeregben érzed magad. 

(igen, ez egy énblog-típusú böffentés lesz, most szólok, hogy akit irritál az ilyesmi, az még időben távozhasson...)

Mikor már hetek óta másra se vágyik az ember, csak arra hogy egy alkalmas péntek este nekiindulhasson és szanaszét pöröghesse magát, na olyankor kifejezetten rossz érzés tud lenni az influenza. Sőt mondhatni bosszantó. Idegesítő. ŐRJÍTŐ.

Nem elég a 39,6°C testhőmérséklet, a hullafáradtság, a halál küszöbén állás,  és a tény, hogy vuk nem a mértéktelen mennyiségben elfogyasztott alkoholtól, hanem valami szaros vírustól ugrik fel ötpercenként, neeeem. Még emellé szükséges egy a szívbe. Muszály. Az oda kell. Nehogy már csak egy szimpla kis betegségtől szenvedjen az emberfia.

Hozzátenném, hogy a rövid és udvarias "kopj má lebazdmeg" még mindig elegánsabb és szívmelengetőbb megoldás a nagy naaaaaagy kussolásnál. Az úgy kábé a kitüntetett kedvencem. Mikor se kép, se hang. Aztán majd rájön pár nap alatt az a hülye, hogy nem szükséges strapálnia magát a továbbiakban ... Ha meg nem, akkor...? Na akkor mi van??

Ha hősünk kellő naivitással és optimizmussal rendelkezik, akkor nem fog ám neki leesni ez a diszkrét és kultúrált finomkodás. Azt fogja hinni hogy a hiba a rendszerben van. Nem pedig az ő készülékében. Hja, kérem, hogy töltsek ki egy IQ-tesztet, és gondolkodjam el a tapasztaltakon ? Kérem. Megtörtént. Jelenthetem, hogy megfelelő mennyiségű ponttal rendelkezem ahhoz hogy szabadon mászkálhassak hasonlóan átlagos teljesítményű embertársaim között.

De ezt a dolgot még mindig nem értem. Ezt a hallgatás, mint burkolt célzást. Ez értelmetlen mondat? Megeshet ... nem vagyok formában, azthiszem.

Kérhetném a fejlövést?

 Elnézegettem kicsit mindazokat, akik a hozzászólásokban a leginkább szélsőséges hangnemet engedik meg maguknak, akik bárkit le zsidóznak/cigányoznak/buziznak/náciznak/köcsögöznek stb valamint az ellentétes véleményű hozzászólók felmenőit minősítik. Azaz csak nézegettem volna őket. Mert az ilyenek mindig felkeltik az érdeklődésemet. De valahogy nem jött össze. Mindegyik adatlapon ez fogadott: az illető "0 postot írt, és 500akárhány hozzászólása volt az általa látogatott blogokban" ...

Nem furcsa, hogy a radikális bunkók mindig nagy hangon osztják az észt mindenhol, de sajátmagukat egy blogban nem merik vállalni...? Nem tudom, milyen rendszer alapján szabályozzák a bloggereket, de személy szerint egy bizonyos aktivitás alatt (mondjuk egy post havonta) én törölném az illető regisztrációját, mert az a véleményem, hogy aki nem akar és tud blogolni, csak másokat oltani, annak nincs helye egy ilyen oldalon. Aki ír, mert van érdeklődési köre, motivációja (még ha az csak az exhibicionizmus is), az megérdemli hogy mások írásairól véleményt formálhasson, de aki még életében egy büdös szót nem okádott saját postba, az szégyellje össze magát, és köpje szemközt az utcán az embereket, már ha ott is van mersze úgy beszélni mint itt az anonimitás védelmében. 

Lehet kicsit indulatosra sikerült ez a post, de nem is vagyok épp virágos hangulatban.

Sok furcsa dolog tud történni egyetlen nap alatt...

Alapvetően betoji kis nyuszi vagyok, raklapnyi komplexus, miegymás... enyhe antiszoc hajlam, amit leginkább a félelem generál. Támadással védekezem. Nem tudom, mit fog mondani a másik, mit fog reagálni rám, ezért inkább bebújok a takaróm alá és nem szólok senkihez. Nehéz hosszú évek alatt megszilárdított parákból kimászni... De nagyon próbálkozom. A legrosszabb amikor tudom én is, hogy teljesen alaptalanul érzem magam kirekesztettnek. Ha ezt most olvasná valaki azok közül akik ismerne, 10-ből 9-en értetlenül ráznák a fejüket, miközben fura képet vágnának. Nem pont ezt látja belőlem a külvilág, amit itt most leírok. De hát ez erről szól, nemigaz? Nem mintha a barátaim előtt szerepet játszanék. Egyszerűen csak nem engedem a nap 24 órájában felszínre törni a borzalmas paraénemet.

Néha pedig egész véletlenül sikerül teljesen száműzni a koponyám csontrétegei mögé azt a kis hülye-ént, ami megpróbál mindig keresztbetenni. Az énem ezon felét, ami mindig ellenem van, azon melózik hogy hülye helyzetbe keverjen, és felforgassa az amúgyis zilált önbecsülésemet. Mindenkinek van egy ilyen önsorsrontó énje...? Esküszöm, nem vagyok skizofrén. De sokszor az az érzésem, hogy önmagam ellen dolgozok tiszta erőből, miközben verem a fejem a falba, és azt üvöltöm, vajon MIÉRT IS???? 

De mikor néha sikerül levakarni ragaszkodó kis kullancsomat, az önbizalomhiányt, akkor nagyon jó. Olyan jó... Ma is. 

Ma eldobtam az agyam, mindenestül, jóó messzire, hogy sokáig ne is találjon vissza. Lehetőleg legalább szombat reggelig. Ha már ilyen pompásan összehoztam a dolgokat. Egy nap alatt, egyetlen délután alatt észrevetettem magam Mr Zűr-rel, ami talán nem volt okos ötlet, de mikor az enterre rátenyereltem, már nem voltam közelében semmiféle okosságnak. Tulajdonképpen abban a pillanatban már magamtól is elég távol kerültem. Szerencsére. 

Az ilyen elborulásaimnak köszönhetően néha jó lépéseket is teszek...

Holnap örök és megváltoztathatatlan kedvencem, a hétfő reggel vár rám, szóval most nem önmegvalósítok hosszasan.

Bejegyzésem célja pusztán a köszönetnyilvánítás első olvasóm- kommentelőm irányába.

Köszi!!

Neki köszönhetően nem immár biztosan nem valósulhat meg a nyitányban felvázolt harmadik lehetőség... Aminek nagyon örülök! Továbbá az elsőnek is végérvényesen lőttek, miután ma bepipáltam a jelszó megjegyzését. A tudomány is a tompaagyúakat szolgálja, halleluja!! :)

Hogy megunom-e a bloggerkedést rövid idő alatt, az még kiderül, egyenlőre nem tűnik túl valószínűnek, mert nagyon élvezem.

Bon soir.

 Hogy hogyan, azt még nem tudom pontosan, de majd csak kisül valami ebből. Nem lesz hosszú, és fájni is csak annak fog, aki végigolvassa...

Nem sok blogot olvastam eddig. Ma este, teljesen lefáradt aggyal és szinte tökéletes üresség közepette valamiért beírtam a keresőbe hogy "blog", aztán megtetszett pár írás itt, és gondoltam akkor már én is regisztrálok.

Több lehetőség is van, hogy mi lesz ennek a kalandnak a végkifejlete, az első és legvalószínűbb az, hogy mire felkelek, már nem fogok emlékezni a a jelszavamra...

Továbbá az is lehet hogy pár hét alatt megunom az egészet, és többet errefelé se nézek.

Majd kiderül.

Ja és nem tudom mi lesz ennek a vége, de nézegettem a sok-sok tematizált blogot, nos, az enyém nemtudom milyen  skatulyába passzol majd bele, mivel nem egyetlen témról akarok írni és nem fogom leközölni minden napomat sem perces lebontásban, szóval nem leszek tematizált, amivel csak az a baj, hogy ha valakit valami érdekel, akkor az alapján keres. Én meg csak szórom majd itt a gondolataimat nyakló nélkül, és könnyen lehet hogy soha, senki nem lesz szemtanúja magvas elmélkedéeimnek... hm. Talán ez a a legvalószínűbb minden eshetőség közül.

Nos, első bejegyzésnek talán már eleget rizsáztam, ha véletlenül valaki elolvasta akkor kérem csak olyan hangerővel fáradjon le hogy ne ébredjen fel a szomszéd.